Napjaim

A blogírás manapság nagy divat, de a divat engem sosem érdekelt. Nem ezért kezdtem el, és nem ezért folytatom most.

Amikor beléptem az ún. nagybetűs életbe, akkor pár évig rendszeresen írtam blogot. Akkor valahogy volt időm magammal és az önsajnálatommal foglalkozni. Jó volt csakúgy leírni, ami épp foglalkoztatott, erőt önteni saját magamba is ezzel akkor, amikor sorra csak rossz dolgok történtek velem. Akkoriban nehezen hittem benne, hogy egyszer minden szépre és jóra fordul és eljön majd az a pillanat, amikor az álmok valósággá válnak. Hihetetlen, de mégis így lett!

Ma már elfogadom, megértem és hálás is vagyok, hogy annyi mindenen keresztül mentem, annyi rosszat, csalódást megéltem, mert csakis ezáltal válhattam azzá, aki ma vagyok. Nem mondom, hogy tökéletes vagyok, nem mondom, hogy erős vagyok vagy épp a legjobb, egy hős, mert nem is akarok az lenni. Egy egszerű, hétköznapi ember vagyok, aki elfogadja magát és mindig a jelen körülményeket megélve próbál boldog lenni. Másképp manapság nem is lehet szerintem élni, mert különben egyszercsak azon kapod magad, hogy bekattantál.

És, hogy miért folytatom pár év szünet után? Mert néha hiányzott, leginkább akkor amikor valakitől, akár egy idegentől is kaptam egy kis visszajelzést, hogy szebbnek látja a világot, mert olvasott a blogomon egy-két bejegyzést. Ezek azok a plussz dolgok, amik viszont az én napomat tudják beszínezni, ha épp szürkeség honol benne.

Szóval valamikor ritkábban, valamikor gyakrabban, ahogy időm engedi, írok mindarról ami épp foglalkoztat: könyvek, úticélok, mindennapi dolgok, és a munkám, vagyis a HR. A visszajelzéseket, véleményeket / ellenvéleményeket, kérdéseket pedig szívesen fogadom!