Te hiszel a sorsban?
Hiszel benne, hogy semmi nem történik véletlenül?
Hiszel benne, hogy ha bármi rosszat csinálsz, a sors igenis megbüntet?
Ezek azok a kérdések, amik bennem folyton változnak. Egyszer hiszek a sorsban, egyszer meg azt gondolom, hogy igenis mi irányítjuk az életünket, de most már kezdem azt hinni, hogy az igazság valahol a kettő között van. Vannak dolgok, ami elől nem tudsz kitérni, de vannak olyanok, amit igenis tudsz befolyásolni, ha időben cselekszel. Viszont abban mindig is hittem és hiszek, hogy a sors mindenkit megbüntet, akit kell. Így vagy úgy, tudunk róla vagy nem, de az biztos, hogy a büntetés nem marad soha el.
Ilyenkor furcsa módon örülünk első felindulásunkban, majd ha nagyon olyan a helyzet még meg is sajnáljuk az illetőt. Nem hiába született meg a mondás, hogy a legszebb öröm a káröröm.
Magamon azt vettem észre, hogy ha valakit nagyon utálok, vagy nagyon nem bírom elviselni, mert egyszerűen nem értek egyet a nézeteivel és a viselkedésével, akkor alapvetően próbálom jó messzire elkerülni. A baj akkor kezdődik, ha valami miatt ez az elkerülés nem lehetséges, ráadásul ilyenkor kissé érzékenyebb mivoltomban hamarabb érzem azt, hogy szándékosan tesz keresztbe nekem, és persze megindul a macska harc. Ha meg jól megszívja, örülök mint majom a farkának... Aztán utána persze mindig elgondolkozok, hogy ez mennyire egy gonosz dolog, de olyankor már késő, mert általában már jól kiörömködtem magam. Na és a körforgás ezért nem ér véget, mert persze én is megkapom majd az élettől a "jutalmam"...
Furcsa dolog ez... ahogy az emberi érzések, a lélek, a gondolkodás is... Azt hiszem megint elkezdett érdekelni a pszichológia.