A sznob kifejezés manapság nagyon elterjedt. Sokszor akkor is használják emberek, amikor nem is kellene. Véleményem szerint elsősorban a sznob ember egy olyan típust jelöl, aki így vagy úgy de megjátssza a nagymenőt, felvág a pénzére, csak elit és luxus dolgok érdeklik, közben persze annyira nem tehetős, hogy ez valóban így is legyen. Magyarul megjátszom magam, hogy ki vagyok mi vagyok...
Na ez az, amitől úgy fel tud fordulni a gyomrom, hogy az csak na. Sose értettem valaki miért akar többnek látszani, mint ami. Ahogy azt se, hogy miért jó olyanra felvágni, ami valójában nem is úgy van.
Na jó ez így lehet kicsit bonyolult, de vegyünk egy egyszerű példát: ha valakinek van egy viszonylag jó fizető állása, és annyit keres, hogy neki épp nem kell kétszer meggondolni, hogy mire költ, akkor ez így oké idáig. De ugye azért annyi pénzt nem keres, hogy csak úgy ész nélkül szórja a milliókat, akkor minek játssza meg ezt? Miért nem tudja elfogadni, hogy a társadalomban valahol a középső rész felsejénél van, de egyszerűen hiába nyújtózkodik nem éri el a felső réteg alját!!! Megjátszhatja, hogy van annyi pénze vagy épp agya, de ez átlátszó. Na ez a gyomorforgató sznobság számomra. Meg az, hogy agya nincs emberek apró pár száz forintos dolgokon spórolnak, de amikor nagyzolni kell, akkor rázzák a rongyot!
Nap mint nap találkozhatunk ilyen emberekkel, de ha van valaki az ismerősi körödben, aki ilyen típus és mindennap találkoznod kell vele, na az a halállal egyenlő. Egy idő után eljutsz oda, hogy semmi jót nem látsz benne, csak ezt a felvágós, mindenben én vagyok a jó és mindenben az enyém a jobb effektust. Idegesítő! Mást nem tudok rá mondani...
Sose szerettem a kihívó embereket, se az olyanokat akik a legkisebb aprósággal is hetekig dicsekedtek, se azt aki mindenre felvágott, de azt amikor a sznobság a butasággal párosul, azt már tényleg nehezen viselem...
Ugyanakkor azért ha nagyon belegondolok, sajnálom is ezeket az embereket. Más magyarázatot a viselkedésükre ugyanis nem tudok, minthogy lelki terrorban élnek vagy valami pszichés gondjuk van. Na és ez az, ami pont elég csapás nekik. Akár egy zsarnokoskodó férjről van szó, akár egy olyan lelki dologról hogy mondjuk nem tudják elfogadni az alakjukat vagy bármi hasonló, pont elég csapás nekik. Könnyű mondani, hogy ugyan már mit törődsz azzal, hogy 3 kg felesleg van rajtad annak, akinek életében ez számít a legnagyobb gondjának. Vagy könnyű kívülről azt mondani, hogy ha csalja fűvel-fával a férje, miért nem néz szembe vele és hagyja el vagy épp ha uralkodik felette, miért nem áll a sarkára. Igen, ezt kivülről könnyű mondani. De benne lenni, és a mélyről kikeveredni már nem olyan egyszerű. Az ilyen embereknek talán könnyebb a sznobizmussal és magamutogatással, önmaguk megjátszásával palástolni mindezt és elhitetni önmagukkal, hogy az életük csodás, mint bevallani az igazságot.
Egyszóval a lelkem mélyen sajnálom az ilyen embereket, mert valahol számomra ők betegek. Másrészről meg annyira örülök, hogy hiába nincs meg mindenem, hiába nincs annyi pénzem és nekem igenis meg kell gondolni mire költök, de legalább boldog vagyok és nem lelkibeteg. Nem mondom és nem mutogatom, hacsak nem kérdezik, hogy mim van, nem dicsekszek semmivel, mert nem fontos, hogy akár más akár mindenki tudja, hogy milyen az életem és nem fontos az sem, hogy azt gondolják jó vagy épp nem. Nekem tökéletesen megfelel. Megpróbálja persze az ember mindig jobbá tenni, de azzal nem kérkedik, mert elég az érzés, hogy minden rendben. És ez a legnagyobb boldogság, ha tud róla valaki, ha nem. A legfontosabb pedig, hogy szerintem ez az egészséges gondolkodás és az egészséges hozzáállás a dolgokhoz...
Örülök, hogy ilyen vagyok és nem gazdag, vagy leginkább nem álszent lelkibeteg gazdag, azaz egy sznob.