„Nagy tettek”, „nagy emberek”, „nagy gondolatok”… Azok a szépnek tűnő, nagy szavak! Emberek, akik felvállalják magukat, akiket nem érdekel mások véleménye…Persze mindez hamar tovatűnik, mikor rádöbbennek, egyedül vannak… Mikor egyedül kell érvelni a többséggel szemben, mikor a legtöbb ember véleménye eltérő, mikor tényleg ott van az éles helyzet, hogy kimondhasd a véleményed, amit gondolsz, amit érzel, megmutasd ki is vagy…Olyankor már nem olyan egyszerű azt mondani: Bevállalom!
Elég egy-két másodperc, hogy tovatűnjön a bátorság, és felülkerekedjen a gyávaság. De gyávaság ez? Vagy óvatosság, mert az embereket oly sok csalódás érte már? Miért számít annyit mások véleménye? Miért nem mindegy, mit gondol rólunk, a viselkedésünkről, az érzéseinkről és tetteinkről egy vadidegen ember? Miért nem mindegy, hogy akivel nem vagy jóban, mit mond a hátad mögött vagy épp az orrod előtt?
Talán a legtöbb ember túl jónak gondolja magát ahhoz képest, mint amilyen valójában. A kritikát pedig a nagy többség roppant nehezen viseli…
Régen engem is nagyon érdekelt, ki mit gondol és mond rólam. Ma már nem! Ma már inkább csak az érdekel, hogy aki a szemembe szépeket mond, az vajon a hátam mögött is ugyanezt teszi-e? Igen! Mert jó tudni, kiben bízhatsz meg, és ki az, aki csak megpróbál kihasználni… De az, hogy egy idegen, aki nem ismer, mit mond, az már nem fontos. Nem fontos, mert nem ismer, nem tudja mi miért van, nem tudja milyen ember vagyok, nem tudja mikor milyen érzéseim vannak. Teljesen mindegy nevet-e vagy sajnál, mert ő egy idegen, kit lehet soha többé nem látsz. Ahogy az sem érdekel már, hogy aki utál vagy akit épp én utálok, az mit gondol vagy mond. Régen talán zavart… Talán kissé a mai napig zavar egy dolog: ha valótlan dolgot állítanak, de megtanultam nem foglalkozni vele, hisz rájöttem egy oka van annak, ha az ellenséged rólad beszél: bántja, hogy te sikeres vagy… bántja, hogy már nem vagy a barátja! Az irigység pedig rengeteg rosszindulatú megjegyzést tud szülni, de szinte csakis a hátad mögött…
Sajnos ilyenek vagyunk mi emberek. Valahogy nem merjük felvállalni magunkat, félünk mások véleményétől, mintha mások többek lennének, mint mi. Pedig nem! Senki nem több Tőled, csak egyetlen egy esetben: ha Te magad is ezt hiszed. Egyébként ugyanolyan ember mindenki, mint Te!
Önmagad felvállalása, érzéseid kinyílvánítása, a véleményed korrekt elmondása, a titkos vágyaid megfogalmazása egy dologra vall: bátorságra! Mérhetetlen nagy bátorságra! Ha egyszer eljutsz oda, hogy felvállald magad, ha egyszer igazán azt érzed csak a számodra fontos emberek véleménye az, ami izgat, máris boldogabbnak érzed majd magad! Talán nem tart majd mindenki jónak, talán lesznek, akik utálnak, de Te végre Te leszel, és ez az ami boldogsággal tölt majd el… Egyébként is hiszem azt, hogy ellensége vagy rossz akarója és irigye csak annak nincs, aki nem jár nyitott szemmel a világban. Olyan nincs , hogy mindenkivel jóban vagy, és mindenki csak jót mond Rólad. Úgy érzem, ha valakinek van ellensége, irigye, az már sikeres embernek mondhatja magát, mert valamit már elért az életben.
Lehet furcsán hangzik, de ez így van! Nem az a lényeg, hogy mindig csak jót cselekedj, hogy mindig mindenkivel jóban légy, hanem az, hogy amit teszel azt mindig az őszinte jószándék vezérelje, ne csalás, ne önös érdek vagy gyávaság… Csakis a legjobb szándék! Ha hibázol, így már nem lesz nehéz beismerned! Nem lesz nehéz felvállalni magad, mert tudod Te is csak olyan ember vagy, mint akárki más.
Én is hibáztam már az életem során, de mindig vállaltam a felelősséget és a következményeket. Vannak irigyeim, sőt ellenségeim is. Vannak, akik egy kanál vízbe meg tudnának folytani, mert én én vagyok! Azért mert én bevállaltam és most is bevállalom.
„Ha szeretnéd megélni önmagadat, ha szeretnéd megismerni a titkokat, ha szeretnéd megteremteni a vágyaidat, egyszerűen éld meg azt, ami benned van, éld meg azt, aki vagy. Szégyen, félelem és szorongás nélkül legyél. Legyél ember, hogy több lehess, legyél rossz, hogy jó lehess, legyél kevés, hogy sok lehess!”
/A.J. Christian/