Számomra a mai napig megdöbbentő, hogy egyes emberek, hogyan tudnak annyira másként gondolkozni, mint például én. Sokszor próbáltam már ilyenkor beleképzelni magam az illető személy helyébe, de igazán sosem sikerült. Valahogy van egy határ, amin túl maximum elfogadni tudom az ilyen embereket, de átélni, átérezni, amit ők, azt nem. Valahogy az egy más életérzés...
De hogy miről is beszélek? Arról, ami az utóbbi napokban nagyon elgondolkoztatott. Valamelyest tények, valamelyest csak szimp
la egyéni vélemények. Adott egy lány és egy kívülről tökéletesnek tűnő élet: egy diploma, az egyik legismertebb főiskoláról, jól fizető állás, bár lehet olykor unalmas, egy szerető vőlegény, akitől mindent megkap, de valami mégsem az igazi?, sok-sok barát, akik talán túl földhözragadtak, egy szerető, türelmes család, aki minden hóbortot elvisel a lánytól és maximálisan támogatja. Ilyen körülmények között Te kifutnál a világból, mondván, hogy itt Magyarországon semmi lehetőség nincs? Mondván, hogy külföld az más, ott minden szép és jobb lesz? Ott az álmok megvalósíthatóak...
És most 1-2 év távlatában mi is van a szép életből? Egy diploma, mely semmit nem ér, egy állás, mely elég gyakran változik, és olykor nincs, de az tény: nem egy álom meló, egy új barát, akivel minden szép, bár a nyelvi különbségek érdekes szituációkat produkálnak olykor, sok-sok távoli barát, talán 1-2 újjal gazdagítva, és egy messzi távolban élő család. Ez lenne a mérleg? Kívülről legalábbis ez látszik... és tényleg, valóban egy más életérzés...
Biztosan én vagyok az egyik legföldhözragadtabb ember a világon, de valahogy sose hittem abban, hogy külföldön fenékig tejfel az élet. És lám a különböző sorsok is ezt bizonyítják. Persze vannak szerencsés emberek, akiknek úgy mond ott jobban bejött az élet, mint itthon, de annak is biztosan meg van az ára.
Igazából amit én látok, hogy külföldön is nehéz boldogulni, legyen az Ausztria, Anglia, Németország, Belgium vagy bármely más ország. Lehet egy egyszerű felszolgáló is többet keres, mint nálunk egy diplomás ember, de biztos vagyok benne, hogy az élet is pont ugyanannyival drágább. Így viszont nem értem, miért éri meg ott küszködni, idegen kultúrában, idegen környezetben, olyan állással, amit itthon bármennyire megfizetnének sosem csinálnám?! Számomra még mindig nagyobb kihívás itthon boldogulni diplomásan, mint külföldön éveken át mosogatni vagy felszolgálni egy bárban, és maximum csak kicsivel előrébb kerülni...
Bár szidjuk a rendszert, mindig sok nehézség van, de ennek ellenére én nagyon örülök, hogy magyarnak születtem, és annak is, hogy ha már annak idején 18 évesen pályaválasztáskor eldöntöttem, hogy az állam pénzén tanulok, akkor ezt itt is kamatoztatom. Lehet kevesebbért, mint külföldön tehetném, de nekem ez elég mégis, mert úgy érzem mindenem meg van és nem érzem, hogy az álmaim, ha nagyon akarom itt ne tudnám megvalósítani. Ha meg világot akarok látni, akkor 1-1 hétre még nyugodtan utazgathatok. Szerencsére sok ilyen elégedett és hasonlóan gondolkozó ismerősöm van... Ezt bizonyítja az alábbi megszületett dalszöveg is:
la egyéni vélemények. Adott egy lány és egy kívülről tökéletesnek tűnő élet: egy diploma, az egyik legismertebb főiskoláról, jól fizető állás, bár lehet olykor unalmas, egy szerető vőlegény, akitől mindent megkap, de valami mégsem az igazi?, sok-sok barát, akik talán túl földhözragadtak, egy szerető, türelmes család, aki minden hóbortot elvisel a lánytól és maximálisan támogatja. Ilyen körülmények között Te kifutnál a világból, mondván, hogy itt Magyarországon semmi lehetőség nincs? Mondván, hogy külföld az más, ott minden szép és jobb lesz? Ott az álmok megvalósíthatóak...És most 1-2 év távlatában mi is van a szép életből? Egy diploma, mely semmit nem ér, egy állás, mely elég gyakran változik, és olykor nincs, de az tény: nem egy álom meló, egy új barát, akivel minden szép, bár a nyelvi különbségek érdekes szituációkat produkálnak olykor, sok-sok távoli barát, talán 1-2 újjal gazdagítva, és egy messzi távolban élő család. Ez lenne a mérleg? Kívülről legalábbis ez látszik... és tényleg, valóban egy más életérzés...
Biztosan én vagyok az egyik legföldhözragadtabb ember a világon, de valahogy sose hittem abban, hogy külföldön fenékig tejfel az élet. És lám a különböző sorsok is ezt bizonyítják. Persze vannak szerencsés emberek, akiknek úgy mond ott jobban bejött az élet, mint itthon, de annak is biztosan meg van az ára.
Igazából amit én látok, hogy külföldön is nehéz boldogulni, legyen az Ausztria, Anglia, Németország, Belgium vagy bármely más ország. Lehet egy egyszerű felszolgáló is többet keres, mint nálunk egy diplomás ember, de biztos vagyok benne, hogy az élet is pont ugyanannyival drágább. Így viszont nem értem, miért éri meg ott küszködni, idegen kultúrában, idegen környezetben, olyan állással, amit itthon bármennyire megfizetnének sosem csinálnám?! Számomra még mindig nagyobb kihívás itthon boldogulni diplomásan, mint külföldön éveken át mosogatni vagy felszolgálni egy bárban, és maximum csak kicsivel előrébb kerülni...
Bár szidjuk a rendszert, mindig sok nehézség van, de ennek ellenére én nagyon örülök, hogy magyarnak születtem, és annak is, hogy ha már annak idején 18 évesen pályaválasztáskor eldöntöttem, hogy az állam pénzén tanulok, akkor ezt itt is kamatoztatom. Lehet kevesebbért, mint külföldön tehetném, de nekem ez elég mégis, mert úgy érzem mindenem meg van és nem érzem, hogy az álmaim, ha nagyon akarom itt ne tudnám megvalósítani. Ha meg világot akarok látni, akkor 1-1 hétre még nyugodtan utazgathatok. Szerencsére sok ilyen elégedett és hasonlóan gondolkozó ismerősöm van... Ezt bizonyítja az alábbi megszületett dalszöveg is:
"A nagy földgolyón csak egy kis darab, de ez az otthonom és mindig az is marad. Ha mégis hív a nagyvilág, mondd csak igazán szívből: úgy szeretlek Magyarország! Ne hidd azt, hogy máshol könnyebb, a szomszéd fűje úgyis mindig zöldebb. Kire lenne túl veszélyes, ha ez a kis dal szól:
A nagy földgolyón csak egy kis darab, de ez az otthonom és mindig az is marad. Ha mégis hív a nagyvilág, mondd csak igazán szívből: úgy szeretlek Magyarország!"
A többieknek pedig csak tiszta szívből tudom kívánni, hogy ha már a külföldöt választották, legalább ott sikerüljön az, ami szerintük itthon lehetetlen...