„Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik, és tovább megy!”
Ezt olvasva jót mosolyogtam. Igen, valaki belebotlik, valaki tudatosan keresi, valaki meg mindent megtesz, hogy eltitkolja. De ha mindenki őszinte lenne, nem lennének hazugságok és igazságok, és nem lenne fájdalmas „belebotlani”! Sokszor eszembe jut (főleg egy bizonyos közösségi oldalon a bemutatkozásokat elolvasva), hogy ha csak fele annyi őszinte ember lenne, mint amennyien állítják magukról ezt, máris klasszisokkal jobb világ lenne: kevesebb összetört szív dobogna, kevesebb depressziós és „lelkibeteg” ember élne…
De miért is olyan nagy dolog mindig igazat mondani?
Miért van az, hogy egyesek azt érzik, hazudniuk kell?
Mert nem gondolnak bele, másnak ezzel mit okoznak?
Mert önzőek, akik csak a saját érdekeiket nézik?
Mert nem akarnak fájdalmat okozni a másiknak?
Szerintem nem!!! Persze indokot, kifogást, sőt magyarázatot is lehet találni mindig mindenre. Itt viszont egyszerűen arról van szó, hogy egyes emberek nem ismerik önmagukat sem. Nem veszik észre milyen a kis saját világuk, amiben élnek. Olykor önmaguknak is hazudnak és elhiszik azt úgy, hogy észre sem veszik, aztán meg nem értik, mi a gond azzal, amit mondanak. Persze vannak, akiket nem zavar a hazugság. Tudomást sem vesznek róla, vagy épp mindent megtesznek azért, hogy hazugságaik napvilágra ne kerüljenek, mert akkor romokba dőlne az életük. Hát igen. Ki mire akarja alapozni a jövőjét. Furcsa, de az igazságnak nem kéne fájnia, mégis olykor nagyon tud! Épp ezért sokan szembe se mernek nézni vele.
De érdemes egy életet hazugságra építeni?
Vagy inkább érdemes az igazságtól szenvedni?
Mindenkinek saját szívügye eldönteni… Mindenesetre szerintem a gyáva emberek azok, akik az előbbit választják. Ők úgy érzik, egyedül nem tudnak helytállni, csak egy társsal az oldalukon és nem bírnák a fájdalmat elviselni, melyet az igazság okoz. De ez butaság, hisz az igazság csak ideig-óráig fáj, viszont a hazugság, ha hagyjuk, körbefonja egész életünket. Az idő előre haladtával pedig egyre nehezebb kimászni belőle: feladni mindent és újrakezdeni tiszta lappal?!
Minden ember életében van legalább egy ilyen pont, amikor választania kell: hazugság vagy igazság! Az én életemben is eljött már egyszer ennek az ideje. Két út közül választhattam: hazugságban egy társsal vagy igazságban egyedül… és örülök, hogy voltam elég bátor az utóbbit választani, mert az idő is igazolt: igenis, nincs szükségem „támaszra”, főleg nem egy olyanra, aki „hátráltat”. Már csak azt sajnálom, hogy hamarabb nem mertem megtenni.
Szeretném hinni, hogy a világ végső soron olyan, mint a mese: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését! Az igazság győz a hazugság felett! De ha mégsem így alakul, az sem baj. Aki egyszer megtanult „egyedül” élni, annak nem lesz megoldhatatlan problémája az életben SOHA!
Végül pedig egy idézet Eva-Maria Zurhorsttól, ami szintén bizonyítja, nem hazudni, vagy feladni kell a dolgokat, egyszerűen csak tenni kell értük, tenni kell azért, hogy működjenek, tenni kell az igazi boldogságért:
„Mindenki arra vágyik, hogy a legjobbat kapja, és ezzel gyakran együtt jár az az illúzió is, hogy ez fáradtság nélkül is bekövetkezhet. Minél könnyebben, minél gyorsabban akarjuk elérni céljainkat, és ha a párkapcsolatunk nem úgy működik, ahogy mi szeretnénk, új társat keresünk. Hamis illúzió abban bízni, hogy a következő partnerrel majd minden más lesz – ANÉLKÜL, HOGY MI MAGUNK VÁLTOZNÁNK.”
Mindenkinek saját szívügye eldönteni… Mindenesetre szerintem a gyáva emberek azok, akik az előbbit választják. Ők úgy érzik, egyedül nem tudnak helytállni, csak egy társsal az oldalukon és nem bírnák a fájdalmat elviselni, melyet az igazság okoz. De ez butaság, hisz az igazság csak ideig-óráig fáj, viszont a hazugság, ha hagyjuk, körbefonja egész életünket. Az idő előre haladtával pedig egyre nehezebb kimászni belőle: feladni mindent és újrakezdeni tiszta lappal?!
Minden ember életében van legalább egy ilyen pont, amikor választania kell: hazugság vagy igazság! Az én életemben is eljött már egyszer ennek az ideje. Két út közül választhattam: hazugságban egy társsal vagy igazságban egyedül… és örülök, hogy voltam elég bátor az utóbbit választani, mert az idő is igazolt: igenis, nincs szükségem „támaszra”, főleg nem egy olyanra, aki „hátráltat”. Már csak azt sajnálom, hogy hamarabb nem mertem megtenni.
Szeretném hinni, hogy a világ végső soron olyan, mint a mese: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését! Az igazság győz a hazugság felett! De ha mégsem így alakul, az sem baj. Aki egyszer megtanult „egyedül” élni, annak nem lesz megoldhatatlan problémája az életben SOHA!
Végül pedig egy idézet Eva-Maria Zurhorsttól, ami szintén bizonyítja, nem hazudni, vagy feladni kell a dolgokat, egyszerűen csak tenni kell értük, tenni kell azért, hogy működjenek, tenni kell az igazi boldogságért:
„Mindenki arra vágyik, hogy a legjobbat kapja, és ezzel gyakran együtt jár az az illúzió is, hogy ez fáradtság nélkül is bekövetkezhet. Minél könnyebben, minél gyorsabban akarjuk elérni céljainkat, és ha a párkapcsolatunk nem úgy működik, ahogy mi szeretnénk, új társat keresünk. Hamis illúzió abban bízni, hogy a következő partnerrel majd minden más lesz – ANÉLKÜL, HOGY MI MAGUNK VÁLTOZNÁNK.”