Furcsa teremtmény az ember. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Valahogy alapvető tulajdonságként bennünk van, hogy mindig mindennél többet és többet akarunk. Valahogy a meglévő dolgaink általában tetszenek, szeretjük őket, de a kis ördög folyton ott van bennünk és egyre többre vágyunk.
Aztán ha egyszer hirtelen megszűnik valami, amit addig magától értetődőnek vettünk, hirtelen bármit feladnánk, mert feleszmélünk, mennyi olyan dolog van a birtokunkba, ami fontos. És mennyi mindenre vágyunk, ami nem is olyan fontos...
És hogy mi minden lehet ilyen alapvető dolog? Mondjuk a látás, a hallás, vagy a járás vagy bármi hasonló. Amíg ezekkel nincs gond, bele se gondolunk mekkora kincs van a kezünkbe és a többi mind anyagias, felszínes dolog. Mihelyt valamelyik megszűnik létezni vagy sérül, rádöbbenünk mennyi felesleges dologra vágytunk eddig. Igen, mert az egészség az egyik legnagyobb kincs...