"Tudom, hogy túl sokat beszélek, de igazán igyekszem leküzdeni, és bár tényleg sokat jár a szám, ha tudná, hogy mennyi mindent szeretnék még mondani, de nem teszem, biztosan megdicsérne."
Az örök kedvenc: Anne! Nemrégiben újra vetítették a könyvből készült filmet a tévében, így úgy döntöttem, hogy nosztalgiázásképpen újraolvasom a sorozatot. Anno is imádtam, és most is. Sőt, most talán még jobban, mert azért kissé másabb szemmel olvasom már felnőttként. Én is több mindent megéltem már az életben, és ma már más értékek fontosak talán, mint esetleg annak idején. Így talán Anne még közelebb került a szívemhez, mint egykor.
Az első részben Marilla és Matthew, az idős testvérpár elhatározzák, hogy örökbe fogadnak egy árvát, hogy segítsen nekik a ház körüli teendők ellátásában. A vonattal azonban a kért jókötésű fiú helyett legnagyobb megrökönyödésükre egy vézna, répavörös hajú kislány érkezik, akinek ráadásul be nem áll a szája. Marilla első gondolata, hogy másnap visszaküldik a gyermeket az árvaházba, ám Anne úgy határoz, hogy maradni akar, hiszen a szigeten „oly tág tere nyílik a képzeletnek", ráadásul nem tudni miért, de Matthew is rögtön megszerette a cserfes kislányt. Így a kezdeti vonakodás dacára Marilla és bátyja úgy döntenek, náluk maradhat Anne és hamarosan már el sem tudják képzelni az életüket a bátor, életteli, fantáziadús és zavarba ejtően őszinte kislány nélkül. Anne érkezése olyan gyökeres változásokat hoz életükben, amilyenekről még csak nem is álmodtak. Anne bár nagyon jószándékú, mégis mindig valamilyen bajba keveredik. Hihetetlen mód nagy tehetsége van ahhoz, hogy bármilyen zűrt okozzon a környezetében. Leginkább ezekről a kalandokról szól az első rész egészen odáig, hogy Anne főiskolára megy, hogy a későbbiekben taníthasson majd. Kitűnő eredménnyel zárja tanulmányait, de mégsem folytatja sikeres pályafutását a városban, mert időközben Matthew meghal, Marillának pedig súlyos szembetegsége lesz. Anne ezért úgy dönt, hogy Marillával otthon marad és Avonlea-ben fog tanítani.
Nagyon szép és megható történet ez. És bár sok ilyen regényt olvas nap mint nap az ember, nekem mégis a legkülönlegesebb Anne világa. De, hogy miért is? Mert a főhősnő képes a legegyszerűbb dologból is igazán nagyszerűt kihozni. Végtelenül fantáziadús és hihetetlenül cserfes kislány, hiszen még a bolhából is képes elefántot csinálni. Egy rettenetesen szerethető figura. Mindemellett ott van Matthew és Marilla is. Matthew a csupaszív ember, aki mindig csodálattal és büszkeséggel tekint az ő örökbefogadott lányára. Marilla, habár szíve mélyén ő is igazán szereti Annet, mégis inkább a szigorúbb oldalát mutatja meg. Na és persze nem szabad szó nélkül hagyni a történetet sem, hiszen a szerző remekül ábrázolja Avonlea minden egyes zugát. Remek leírások találhatóak a regényben, amelyek annyira részletgazdagok, hogy szinte már mi is ott vagyunk, mi is együtt lépkedünk Anne-nel a Zöldmanzárdos-házban, a Prince-Edward szigeten, Kanadában.
Mindezeken túl nagyon sok olyan érték van a könyvben, ami manapság már sajnos eltűnőben van, mert a mai gyerekek nem ezeket a mintákat látják, nem ebben, a szeretetben gazdag világban nőnek fel. Többek között nagyon megfogott és szembetűnt az is, hogy régen, amikor ez a könyv először megjelent (1900-as évek elején) még milyen nagy tekintélye volt egy tanárnak, a tanításnak. A gyerekek egy hangosabb szóra is el tudták magukat szégyellni. Ma már gyakorlatilag a szülőnek és a gyereknek nagyobb szava és több joga van, mint egy tanárnak, és ennek köszönhetően is, az értékrendek nagyon rossz irányba tolódtak el. De ezen túl nagyon sok kérdéskört feldolgoz a könyv, mint például, hogy mennyire veszélyes hiúnak lenni, miért nem szabad hazudni, mennyire jó segíteni másokon vagy egy elhatározással, kitartással mennyi mindent elérhetünk az életben...
Szerintem a mai modern, lövöldözős mesék helyett, sokkal jobb lenne ilyen filmeket vetíteni, vagy a gyerekeket rávenni, hogy értékeljék az ilyen könyvek olvasását.
5 csillagos