"Nem kérdeztünk olyat, ami fájdalmat okoz, mindenki csöndben élte meg a maga kis poklát. Nevetnünk kellett, vicceket mesélni, viccelni mindenen, legfőképpen magunkon. Túlélni."
Mindig is a kedvenceim közé tartoztak azok a könyvek, amelyek igaz történet dolgoznak fel, de azokat meg különösen előnyben részesítettem, amelyek más (japán, arab, kínai stb.) kultúrában élő nők sorsát mutatják be.
A Kényszerházasság című könyv egy olyan marokkói származású nő életén keresztül mutatja be az arab életet, nevelési és házasulási szokásokat, aki már Franciaországban látta meg a napvilágot és élte mindennapjait, de mégsem az európai, felvilágosult kultúra szerint lett nevelve.
Talán azért is olvasom érdeklődéssel az ilyen könyveket, mert számomra elképzelhetetlen mindaz a szörnyűség, amit például az arab világban tesznek a nőkkel. Az a legkisebb semmiség, hogy mondhatni tárgyként kezelik őket a férfiak. Se szavuk, se életük, se gondolatuk, tudásuk nem lehet, csupán arra valók, hogy kiszolgálják a férfiakat és a családot. Egyszerűen elképesztő számomra ez a 21. században, de mégis létezik…
Ilyen könyvet olvasva mindig az jut eszembe, hogy de ezek a nők is „buták”, miért nem lázadnak fel, szöknek el, tesznek valamit a rendszer ellen, mert ugyan már: élet az ilyen élet?!
Ebből a könyvből azonban pontosan kiderül, hogy olyan elzártan élnek ezek a nők a világtól – még akkor is, ha gyakorlatilag Franciaországban élnek, de az arab kultúrát, muzulmán vallást gyakorolva –, hogy fogalmuk sincs arról, milyen lehetne az életük. Nekik ez a természetes. Ha esetleg akad olyan bátor, aki lázadni merne, úgy gondolom számunkra, független nők számára, kissé „esetlen” módon teszi mindezt. Amikor Leila is többször megkísérelt szökést, öngyilkosságot ebben a könyvben, az volt mindig az érzésem, hogy igazán nem is tesz meg mindent azért, hogy valóban eltűnjön a családja szeme elől. Igazából szerintem nekünk, független nőknek, akik életünk során csalódhatunk a férfiakban, akik gyakorlatilag semmitől nem vagyunk eltiltva, sokkal inkább kifejlődik a képességünk arra, hogy akár a jéghátán is megéljünk, olyan furfanggal meneküljünk el más vidékre, hogy valóban senki ne találjon ránk. Azt gondolom, egy-egy ilyen szituációt semmi percig nem tűrnénk, határozottan fellázadnánk a rendszer ellen és az első adandó alkalommal örökre olajra lépnénk, még akkor is, ha a családunkról van szó…
Természetesen értem én, hogy ez egy egészen más világ, és nekik valószínűleg a mi világunk a furcsa, de azt mégsem tudom megérteni, hogy valójában mi a jó ebben, hiszen ezzel hazugságokra, árulásokra, cselszövésekre, összeesküvésekre kényszerítik a nőket és a „szerelmeseket”. Valljuk be ugyanis, hogy mindig az a legvonzóbb, amit a legjobban tiltanak…
Ez a könyv nagyon izgalmas volt számomra, már csak azért is, mert épp egy, az arab szokások ellen lázadó nőről volt benne szó, aki Franciaországban akaratlanul is szembesült némileg azzal, milyen is lehetne az ő élete, és ezért meg is próbált mindent megtenni. Szinte alig tudtam letenni a könyvet, mert kíváncsian vártam, hogy mégis hogyan sikerül kibújnia a kényszerházasság alól, amit Franciaországban is rá akarnak erőltetni, vagy hogyan fordul jobbra az élete, sikerül-e valamely próbálkozása végre, el tud-e teljesen szakadni a családjától, legyőzi-e azt a képzetét, hogy akárhogyan is bántak vele, a családja mégis csak a családja, nem hagyhatja el őket, nem hozhat rájuk szégyent?!
A könyv végére az események felgyorsulnak, és számomra hihetetlen módon zárul. Leila, bár nagy veszekedések, verekedések, megaláztatások és rengeteg eltűrt szenvedés után mégiscsak elválik a férjétől, és bár utána egy darabig depressziója miatt öngyilkosságon töri a fejét, a történet végére mégis elérte, hogy az apja kimondja: „Tévedtünk!”. Leilának sikerült elérnie, hogy az ő családjukban változzon a szokás, és a kényszerházasság intézménye megszűnjön. Szerinte sikerének a legnagyobb kulcsa a beszélgetés, az őszinte szavak, és nem a korábbi sikertelen kis játékok és lázadások sorozata. Mindezzel teljesen egyetértek, hiszen ha az emberek őszintén tudnak beszélgetni, hiszem hogy előrébb jutnak, mintha cselszövésekkel, hátsó bűnös gondolatokkal próbálnak célt érni.
Összességében azonban elmondhatom, egy-egy ilyen könyv elolvasása után valahogy mindig csodálatosnak és hibátlannak látom az életem, és nagyon örülök, hogy ebbe a világba születtem, és nem egy arab kultúrába.
4 csillagos