Mostanában kissé szentimentális lettem, vagy nem is tudom mi a jó szó erre. Szabad perceimben, üres járataimban egyre inkább foglalkoztat a család, a gyerek gondolata. Sokszor elképzelem milyen anya lennék, mit hogyan csinálnék, aztán már most biztos vagyok abban, hogy ez maximum egy elképzelésnek tökéletes, de aztán minden másképp lesz...
Igazából mindez csak azért érdekes, mert akik jól ismernek tudják, hogy anno hallani se akartam arról, hogy nekem valaha gyereke legyem. Még családról, úgy értem férjről sem nagyon. Miért?
Mert mérhetetlenül önző voltam, és ezt tudtam is magamról. A saját kis jólétemet féltettem volna kockára tenni, és ugyan már minek is változtatni valamin, ami működik és nekem jó? Ki tudja a más jobb lesz-e?
Talán kezdek felnőni kicsit (bár nem nagyon, mert a Hupikék törpikék még mindig lekötnek), talán öregszem, vagy talán kezd alábbhagyni az önzőségem is ezen a területen? Nem tudom... Az is lehet, hogy a környezetemben csak úgy alakulnak a családok, mint a gomba az eső után, és ez van nagy hatással rám. Nem tudom, tényleg... De az biztos, mostanság elég sokat foglalkoztat olyan téren ez a kérdés, hogy sokszor elképzelem milyen feleség, milyen anya lennék... Lehet csapnivaló, de persze most még nem így gondolom! :) Most még mindent tökéletesen tudok, és mindenben szupernek érzem magam! :)
Aztán majd, hogy ebből is mi alakul?!... Ahogy egyik ismerősöm mondta: mindig kettőn áll a vásár! Most azt hiszem azt mondom, sajnos...