"Az ember olyankor tanulja meg az apró dolgokat értékelni, amikor a természetesnek tűnő tevékenységekre sem képes."
Kellett egy jó pár nap, hogy ennek a könyvnek az elolvasása után, úgymond magamhoz térjek. Rettenetesen felkavaró, megdöbbentő, hihetetlenül kegyetlen történet még akkor is, ha személyesen nem ismertem ezt a fiatal lányt.
Annak idején mikor megvettem ezt a könyvet, emlékszem rá, hogy annyira bele se olvastam, miről is szól a könyv, csak megtetszett a cím, a borító és láttam, hogy egy valós történetről, egy valós életről van benne szó, így megrendeltem. Gondoltam majd egyszer biztosan lesz időm, és akkor elolvasom... De akkor eszembe nem jutott volna, hogy egy cca. 230 oldalas könyvet pár óra alatt egy ültő helyembe kiolvasok úgy, hogy azon drukkolok, happy end legyen a vége, mert az ilyen történeteknek azzal kell végződnie. Bárki szólt hozzám, nem érdekelt, a telefont nem vettem fel, nem nyomogattam, és nem érdekelt mi van körülöttem, annyira bele tudtam magam élni a történetbe... Még időként a könnyeim is elkezdtek potyogni, de homályos szemmel tovább olvastam, hiába úgy éreztem időként, hogy nem bírom, olyan megrázó! Néha övültöttem magamban, hogy ilyen nincs! Egy embert így "kínozni"?! Hogyan lehet ezt elviselni?!
Biztosan nagyon sokan ismerik már a történetet: az írónő 29 éves volt, amikor méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. Szinte az utolsó percig hitt a gyógyulásában, várta mindig az újabb nyarat, ami végre jó lesz a kis "rohadékok" nélkül. De a rák annak ellenére, hogy Dóra és az orvosok is mindent megtettek, a legkegyetlenebb, legnagyobb dózisú kezeléséket kapta az írónő, mindig újra és újra előjött, kiújult. 4 évnyi kemény küzdelmét foglalta össze Mittelholcz Dóra ebben a könyvben, bízva abba, hogy ő fog győzni és nem a rák. Abszolút pozitív hozzáállással és életszemlélettel ment végig egy gyötrelmekkel és küzdelmekkel teli úton. Meglepő őszinteséggel írt mindenről, a kibírhatatlannak tűnő fájdalmakról, az orvosok és ápolók segítőkészségéről vagy lekezelő bánásmódjáról, a mindennapjairól, amit a betegsége egyre inkább nehezített. Azt hiszem mindezt a humor és párja segített neki igazán elviselni, mert nagyon sokan a sztómáknál már feladták volna. Ő viszont H és SZ ügynökkel is megtalálta a közös hangot és megtanult velük együtt élni....
Példaértékű az a küzdelem, kitartás, akaraterő és élniakarás, ami Dórában volt annak ellenére, hogy ő is azt hitte, vele ez nem történhet meg. Amíg nem történik meg, addig egyikünk se hiszi el... Ez a könyv abszolút felhívja arra a figyelmet, hogy a szűrések milyen fontosak, a testünk ismerete és az, hogy a legapróbb változásokra is odafigyeljünk, na és persze az, hogy ne hagyjuk magunkat lerázni, ha úgy érezzük valami nem stimmel még akkor sem, ha az orvosok megpróbálnak nem foglalkozni velünk...
Mivel a könyvet úgy vettem kezembe, hogy előtte nem olvastam utána, így számomra a könyv végén sem volt teljesen egyértelmű, hogy akkor éppen hol is tart Dóra története. Valahol sejtettem, hogy a rák fog győzni, de bíztam benne, hogy nem, és volt "értelme a szenvedéseinek" mindaddig, amíg az interneten rá nem bukkantam egy cikkre, hogy Dóra 2014 őszén meghalt. Ez volt az igazi arconcsapás nekem, egy abszolút pesszimista embernek. Amíg olvastam a könyvet végig ott motoszkált az agyamba, hogy ha velem történne mindez, már feladtam volna, nem engedtem volna magam kínozni, megműttetni, megcsonkíttatni stb. De végig ott volt bennem az is, hogy Dóra annyira optimistán állt mindenhez, és mindent vállalt és megtett azért, hogy meggyógyuljon, hogy győznie kell! De sajnos nem! Erre tudom azt mondani, hogy az élet milyen kegyetlen és igazságtalan.... Egyszerűen nem akartam elhinni... De elkellett...
A könyv nagyon sok mindenre felhívja a figyelmet: szűrések fontossága, optimizmus, humor segítsége, bizalom kérdése, a szexuális élet mekkora felelősségteljes hozzáállást kíván meg stb. Nagyon sok mindenen elgondolkozik a könyv elolvasása után az ember és nagyon sok dologról változik a véleménye. Én viszont sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy Dóra példáján is azt látom, hogy a rák milyen kegyetlen és hiába minden, ha leakar, legyőz! Próbáltam azt hinni, hogy ezután a könyv után, ha ne adj isten ilyen helyzetbe kerülök, biztosan felveszem a harcot majd, mert van értelme... De sajnos még mindig nem így látom. Még mindig azt gondolom, hogy lehet 4 évvel tovább élnék, de nekem, hangsúlyozom nekem, nem érné meg az a sok szenvedés... Én biztos már az első sikertelen műtét vagy kezelés után feladnám. Az egyetlen ami miatt esetleg próbálkoznék, a családom, mert nekik biztosan borzasztó lenne azt látni, hogy feladom. De persze itt is van egy határ!
Nagyon kegyetlen ez a betegség, és csak bízunk benne, hogy minket és a családunkat jó messzire elkerüli, mert egy idegen példáján keresztül is rettenetesen nehéz feldolgozni mindezt, nem még ha velünk történik....
5 csillagos