Emlékszel még azokra az időkre, amikor nem volt internet? Nehezen felidézhető dolog ez mindazoknak, akik lényegében már a számítógép, az internet világában nőttek fel.
Többek között a 80-as években születettek, tehát az Y generáció van abban a nagyon szerencsés helyzetben, hogy vannak még azért emlékképeik az internet nélküli világból, de gyakorlatilag mégis otthonosan mozognak az ún. "digitális" világban. Ők talán az első generáció, akiknek már természetes dolog az internet, a tablet, az okostelefon, a közösségi oldalak használata, a chateles, a videotelefonálás stb.. Ebbe a világba nőttek fel, tehát egyáltalán nem néz ki túlerőltetettnek, amikor modern eszközöket próbálnak használni, mert ez már az életük részévé vált. Másik oldalról viszont szerencsések, mert még emlékeznek azokra az évekre, amikor nem volt internet, számítógép, hanem ma már furának tűnő játékokkal játszottak.
A legjobbkor születtem! Részese lehettem az analóg világnak, amire mosolygva emlékszem vissza, ha eszembe jut, de abszolút a digitális, fejlődő korszakban nőttem fel, vagyis az újdonságok használatába hipp-hopp beletanultam.
Ma már annyira természetes, hogy egy digitális világban élünk, ahol az internet, a számítógép a mindennapjaink része lett, hogy amikor hirtelen megszűnik a kapcsolat, akkor szinte úgy érezzük, minden leáll körölöttünk. Hirtelen azt érezzük semmit nem tudunk, kizártak minket a világból, nem pörgünk, nem vagyunk részesei a történéseknek. Ma az, hogy egy e-mailt azonnal megkapsz az okostelefonodon, vagy rögtön látod, melyik ismerősöd mit posztolt a különböző közösségi oldalakra, vagy az, hogy bármikor bárhol bárkinek elérhető vagy mindenféle "ingyenes" módon (viber, facebook, skype, e-mail stb.) felbecsülhetetlen érték! Amikor ez pár órára vagy pár napra megszűnik, akkor elgondolkozol, hogy de régen milyen is volt? Mivel töltötted az idődet?!
Ha emlékszel még a közös játszótéri bandázásokra, az ugróiskolára, az ipiapacsra, a közös tetriszezésekre, és az órákon át tartó "Gazdálkodj okosan!" társasjátékra, a bakelit lemezekre vagy arra, amikor akár órákig is képes voltál a magnó előtt ott állni, hogy a kedvenc számodat felvedd úgy a rádióból, hogy a műsorvezető ne dumáljon bele, vagy épp egy egész videokazettát televettél "menő" videoklippekkel, de ugyanakkor ma nem teher számodra, hanem élvezed, hogy posztolhatsz, chatelhetsz, videotelefonálhatsz, mindig mindenhol internetezhetsz, e-mailezhetsz, viszont mindezekkel nem akarsz menőnek látszani a nagy tömegben (pl. facebook helyett facen lógsz), akkor Te is pont ez a korosztály vagy. A szerencsések! Mi még tudjuk mi az, hogy barátokkal személyesen találkozni, de megértjük a virtuális kapcsolattartás előnyeit a mai felgyorsult világban. Tudjuk értékelni a régi dolgokat, az emberi értékeket és szívesen nosztalgiázunk azon, hogy mennyit változott 10-15 év alatt a világ, viszont örölünk, hogy gond nélkül lépést tartunk a technológia fejlődésével.
Hihetetlen, de néha jó belegondolni milyen jó is volt anno gyerekként minden és mennyivel könnyebb ebben az értelemben felnőttnek lenni most nekünk, mint a szüleinknek.
Az interneten az alábbi cikk nagy népszerűségnek örvend a 80-as években születettekről, akik igazi hősők! Mindig mosolyogva, de büszkén olvasom. Nem tudom ki írta, de imádom, mert minden szó pontosan igaz:
"Akik a 80-as években születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. Kész csoda hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv sem nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén kinyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és amikor biciklizni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az sem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Sokáig kevertük a szódavízzel. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen ki!!! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejthették hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenesági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele. Étkezési szokásaink Sóher Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét. A kakaóban nem volt A, B, C, D, és E vitamin, viszont! bedekonak hívták, és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét meg kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a még éretlen gyümölcsöt.
Volt néhány barát aki ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép volt), de szó sem volt playstationról, nintendóról, 64 csatornáról, műholdról, kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, surrond soundról stb…
Viszont voltak barátaink!!!!!!!!!!!
Olyanok akikkel találkoztunk kint az utcán, focipályán, vagy a pingpongasztalnál, vagy ha még sem akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket. Nem vittek, és nem hoztak a szülők. Mégis itt vagyunk! Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és mégis itt vagyunk. Ezek voltunk mi. Hősök? Talán. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak…."