Sajnálom!

Sokáig azt hittem, hogy másokat hibáztathatok azért, ami velem történik. De nem! Hisz a döntéseim végső soron én hozom. Azt mondják, a hibáinkból tanulunk. Ez igaz is! Saját hibáinkból tanulhatunk leginkább! De tény, hogy a hibákat már soha nem lehet jóvátenni, teljesen kijavítani... Örökké velünk maradnak és emlékeztetnek minket a múltra… minden hiba elvesz egy darabot az emberből…
Egy „bocsánat”, vagy egy „elnézést” jöhet szívből, de ez csupán egy szó. Talán igen, erre várunk, ha hibáztak ellenünk: „Ne haragudj! Minden jobb lesz! Helyrehozom!” Egy pillanatra megkönnyebülünk: Elismerte, belátta, rájött, hogy hibázott. De mindannyian tudjuk: a szó igazából nem fedi el a sebeket! Minden „bocsánat” egy újabb halál, amelyet a léleknek kell átélnie.

Rengeteget csalódtam már, sok hazugságra jöttem már rá eddigi életemben. Fájt csalódni valaki(k)ben, aki(k)ben megbíztam, fájt szembenézni az igazsággal, de a legjobban mindig az fájt, amikor bocsánatot kértek. Ekkor tudatosult minden. Ekkor éreztem mindig úgy, mintha kést forgatnának a szívemben. Ha tudtad, hogy bánatot okozol ezzel nekem, miért tetted mégis??? Érthetetlen abban a pillanatban. Tudtam mindig, hogy megölik a lelkem azzal az egy szóval, hisz semmi nem lesz már a régi... És bár megbocsájtasz másoknak, vagy épp neked bocsájtanak meg olykor, de az a „heg” már mindig ott marad… Azt a halott lélekdarabkát már semmi sem támaszthatja fel, és senki nem érdemli meg, hogy akár egy kis darabját is megöljék...

Épp ezért mondom azt, hogy megbocsájtani mindig meg kell, de felejteni sosem szabad! Végül pedig, amiket előbb-utóbb az élettől mindenki megtanul:

Paulo Coelho:
A dolgok, melyeket megtanultam az élettől

Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak Neked felállni.
Hogy csak azért, mert valaki nem úgy szeret Téged, ahogyan Te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret Téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsájt nekünk valaki. Az esetek többségében Te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg a szíved összeragasztod...