"... mi úgy spórolhatnánk a legkönnyebben, ha engem kérdezel, ha néhány ruhát nem csak egyszer vennél fel."
Az első Boltkóros könyvnél nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy rajongója leszek a sorozatnak és a 6. részig meg se állok. De be kell valljam, így lett. Bár így a vége felé úgy éreztem kezdett elfáradni a történet, kevesebb volt az olyan poénos rész, amin akár hangosan is felnevettem, mégsem mondanám, hogy nem volt szórakoztató. Nyílván a hatodik hasonló kaliberű könyv már nem okoz olyan meglepetést, mint az első. Viszont azt bátran ki merem jelenteni, hogy ez a rész is ugyanolyan pontossággal van megírva, mint akármelyik másik. Sophie Kinsella ugyanis úgy írta a Boltkóros történeteit, hogy ő maga is végigjárta a helyszíneket, a boltokat, kipróbálta azt, amit Becky csinál. Tehát azontúl, hogy ő maga is pénzügyi tanácsadóként írt cikkekkel kezdte pályafutását, és azontúl, hogy ő is imád vásárolni, mint a sorozat főhősnője, nagyon sok hasonló élménye is van, mint a Boltkórosnak. Valójában Kinsella megélte azt, amit a könyveiben leírt, ha nem is teljes egészében, de annyira mindenképpen, hogy ilyen hitelesen írhassa meg a történetet.
A történet most, a hatodik részben, sem volt már túlbonyolítva egyébként: minden onnan kezdődik, hogy Minni, a pöttöm boltkóros már 2 éves és bár csak pár szót beszél még, de néha amiket művel, könyvön keresztül is fenomenális! Becky, Minni anyja, továbbra is vásárlási mániában szenved, továbbra is hatalmas képzelőereje van és fantaszktikus módon tud kikerülni egy-egy nagy slamasztikából, mégsem annyira a vásárlásairól szól ez a rész, mint az előzőek, hanem arról, hogy szervezi meg titokban férje születésnapi partiját. Luke ugyanúgy, mint eddig, soha nem ér rá semmire, még a lánya keresztelőjére sincs ideje elmenni üzleti ügyei miatt. Tehát maga a sztori fölöttéb nincs túlbonyolítva, viszont ahogy meg van írva a könyv, az nagyon jó...
Én, személy szerint nagyon örülnék a további, hasonlóan jól megírt folytatásnak, ami akár Hollywoodban is játszódhatna, hiszen a történet most úgy fejeződött be, hogy Luke és Becky a kis Minnivel odautaznak pár hétre. De akár a második pöttöm Boltkóros születésével is folytatódhatna a történet, amikor a pöttöm Boltkóros már igazi kis hölgy... Tehát reménykedem a folytatásban, mert hiányoznának azok a napok, amikor ilyen felvidító, üde történetet olvashatok...
A sorozat olvasásakor egyébként többször eszembe jutott, hogy ugyan vajon mit ad ez a könyv a társadalomnak, az utókornak azontúl, hogy roppant szerethető és jókat lehet rajta nevetni. Ha jól a dolgok mélyére nézek és elgondolkozok rajta, bátran állíthatom, hogy kitartásra buzdít. Arra, hogy egy nő számára nincs olyan, hogy lehetetlen. Mindig ki lehet valamit találni, hogy akár a legnagyobb slamasztikából is győztesen kerüljünk ki. Csupán egy kis kreativitás, pozitív hozzáállás, és jokóra kitartás, akaraterő kell az élethez, de ha ez meg van, minden szép és jó! Mindemellett persze a humor elengedhetetlen...
Néha talán meg kell tanulnunk kívülről nézni magunkat ahhoz, hogy sikerüljenek a dolgaink, de olyan, mint lehetetlen, nem létezik!
5 csillagos