Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki bizonyos személyek kapcsán azt érzi, rögtön a falra mászna vagy kifutna a világból. Mindegy mit csinál már az az illető, a lényeg, hogy csak a rosszat látod benne, csak azt érzed, hogy idegesít és bárcsak ki lehetne iktatni az életedből. Persze vannak helyzetek, amikor a kiiktatás kissé nehézkes, mert az a bizonyos személy rokonod, kollégád vagy épp történetesen a főnököd.
Ez az a lehetetlen helyzet, amit jobb lett volna elkerülni... De ha már egyszer belekerültél és nincs lehetőséged sem jól beolvasni az illetőnek, hogy vegyen vissza az arcából, sem jó nagy ívben elkerülni, akkor bizony jönnek azok a bizonyos túlélési trükkök. Hogy mire is gondolok? Igen, arra, hogy megpróbálsz rájönni mi a gyenge pontja, figyeled, majd ezt kihasználva, amikor csak lehet idegesíted - persze mindezt úgy, hogy ártatlannak vagy épp merő véletlennek tűnjön, véletlenül se szándékosnak. Na és amikor látod azt a nem túl őszinte mosolyt az arcán, na akkor elönt a boldogság és magadba elkönyveled, hogy igen, győztem!
Azt hiszem ez az a kategória, amire bátran mondhatom édes kis bosszú. De olyan jó!
No, most biztosan sokan elítélik mindezt, de ha őszintén magadba nézel, Benned sosem keletkezett ilyen érzés? Sose csináltál még semmi hasonlót? Hát ha nem, akkor szerintem magaddal sem vagy őszinte...
Van egy barátnőm, aki ha ezen sorokat elolvassa, biztos vagyok benne, hogy az első gondolatainak egyike az lesz, ami az enyém is: néha olyan jó egy kicsit gonosznak lenni! De nem?!