Egykor ugyanígy kezdtem... Csak egy röpke elhatározás, pár gondolat, amit csakúgy megosztanék a nagy világgal, amiről csak úgy szimplán néha elfilozofálnék...
Körülbeblül 6 évvel ezelőtt már írtam egyszer blogot, aminek idővel nagyon sok követője és olvasója lett: barátok, ismerősök, ismeretlenek egyaránt. Azonban 2-3 év után úgy éreztem elfogytak a gondolatok, alábbhagyott a kedvem is és tulajdonképpen már időm sem nagyon volt írni, mert egy csomó új változás következett be hirtelen az életemben, és az írás az, ami először szorult háttérbe.
Most, 4 évvel később, mikor csak rápillantottam a blogbejegyzéseim dátumaira, valahogy világossá vált, miért is nem volt már "ihletem" az írásra. Egyszerűen túl boldog voltam, és meglett hirtelen mindenem, amikor beteljesült az a szerelem is, amiről mindig azt gondoltam, hogy maximum csak álom lehet. Valahogy valósággá vált a tündérmese 3 év után, ami még most is tart.
Elolvasva egy-egy régi blogbejegyzésem, rájöttem, hogy annak idején, nemcsak egyedül voltam és magányos, hanem mérhetetlenül elkeseredett, reményvesztett, rettenetesen csalódott és szomorú. Úgy érzem mára ennek nyoma sincs, sőt az utóbbi időben egyre többször eszembe jut, hogy mennyire szerencsés is vagyok: nagyon klassz és szerető családom van, egy jó állásom, amit szeretek, barátok vesznek körül és azzal az emberrel élem a mindennapjaim, aki régen az elképzelt tündérmeséimben szerepelt. Mindenem meg van, minden álmom teljesült, most pedig mindezt gondtalanul élvezem. Remélem még nagyon sokáig...
Ez a blog tehát másabb lesz, mint a korábbi. Talán megmaradnak a filozófálások, az elmélkedések az élet nagy dolgain, aktuális kérdésein, de mindenképp egy vidámabb formában. Bízom benne, hogy ahogyan annak idején leírt bejegyzéseimből átjön és átjött a szomorúság, a fájdalom és minden érzés, ami késztetett az írásra, ugyanúgy a mostani érzéseim is megjelennek majd az írásaimon keresztül.