Azt hiszem most először gondoltam bele úgy igazán, hogy milyen könnyű megbántani másokat és talán észre sem vesszük a szavak súlyát olykor, vagy azt, hogy azok a másikban milyen érzéseket keltenek.
Manapság mindenki rohan, tesz-vesz, állandóan siet, senkinek nincs ideje semmire, de ha megállok tényleg csak egy percre és jól belegondolok, akkor megkérdezem magamtól: Hová is rohanok? Mire fel ez a nagy hajsza?? Tulajdonképpen a társadalom, a világ diktál egy tempót, amit mindenki le akar körözni, mindenki a legjobb akar mindenben lenni, de minek??? Manapság már annyira magamutogatóak lettünk, hogy azt elmondani nem lehet. Szinte már nyaralni is azért megyünk, hogy utána dicsekedhessünk vele... Na és persze mindennek a végső eredménye, hogy állandóan ideges mindenki. Vagy ha épp nyugodt, akkor is apró dolgokkal el lehet a kisállatot idézni, úgymond...
Igen, mert mindig arra van a legkevesebb időnk, akit a legjobban szeretünk és mindig azzal vagyunk a legtürelmetlenebbek is... Mindent halogatunk, hogy majd ekkor vagy akkor, és elhitetjük magunkkal, hogy a nagy hajszának egyszer vége lesz és akkor majd a szeretteink mindent megbocsájtva leülnek velünk és élvezik az életet...
Ja, persze. Ennek a mókuskeréknek akkor lesz vége, ha Te magad kiszállsz vagy akkor, ha feldobod a talpad...
Közben pedig nap mint nap annyi olyan apróságot vágunk a másik fejéhez, amiről mi azt gondoljuk az nem is bántó. De a másik szemszögéből igenis az...
Én eddig ebbe ennyire sose gondoltam bele, valahogy mindig a saját igazamat szajkóztam és szent meggyőződésem volt, hogy nekem van mindig igazam... ráadásul beleképzeltem én sok mindenki helyébe magam és persze, hogy mindent másképp gondoltam, mert elképzeltem dolgokat és elhittem, nem pedig ténylegesen belegondoltam, hogy mi lehet az ő szemszöge, nézete. A kettő nagyon nem ugyanaz...
Nagyon igaz a mondás, hogy jobb későn, mint soha, mert azt hiszem a jövőben nagyon oda kell figyelnem, hogy kicsit türelmesebb legyek pont azokkal, akiket imádok, mert különben egyszer csak azon kapom majd magam, hogy vagdalkózhatok a szavakkal meg az igazammal, már senki fontos nem lesz mellettem és körülöttem... Akkor aztán meg minek is az az igahajtás?? Onnantól tényleg semmi értelme nem lenne őrlődni a mókuskerékben...